Szerelem és bűn

Vajon minden esküvő a szerelem kiteljesedése, a megtestesült boldogság? Hogyan lesz a boldog nap egy gaztett része? 

Részlet:

„Néhány nap múlva minden készen állt. Ofélia magára öltötte a tisztaság, ártatlanság jelképét, a hófehér menyasszonyi ruhát. Hosszasan ült a tükör előtt magát nézve, mégsem a szépségében gyönyörködött. Lelkét a kétség gyötörte. Szíve már régen darabokra volt törve, csak egyedül anyja és Lucia tartották össze azt. Ők nem lehettek ott azon a napon, amikor az oltár előtt kimondja az igent, ami nem fog boldogító lenni. Pontosan tudta, hogy az egy szörnyű igen fog lenni, mégpedig egy véres elátkozott napon.
Szeme elhomályosodott, de mégsem sírt, csak rémülettel tekintett a háta mögött álló ördögre.
Eladta a lelkét, amely már nem kellett az Úrnak.
Őrülten törölgette a szemét, nem akarta látni az ördögöt, de végül mégis megfordult. Gerardó állt mögötte.
A férfi nem szólt egy szót sem. Nem volt belőve, de még csak részeg sem volt, csak némán állt, érezte, hogy elérkezett a sorsfordító pillanat. Ofélia nem mert a szemébe nézni.
Fél óra múlva Ofélia és Gerardó átlépte a katedrális küszöbét, ahol a pap összeadta őket. Nyakukba rózsafüzér került, amely az jelképezte, hogy esküjük örökre összekötötte őket. A pap szavait az ifjú férj is megerősítette, miközben kajánul mosolygott.
–Örökre melletted maradok, most már soha nem hagyhatsz el! Soha! – súgta a menyasszonya fülébe.
Ofélia egyre sápadtabbá vált, és minden erejére szüksége volt, hogy össze ne essen. Gépiesen lépkedett a férje mellett a katedrális kijárata felé.
Ragyogó napfény sütött az ifjú párra, csak a menyasszony lelke borult sötétbe. Görcsösen fordította volna vissza az időt, ha tehette volna. A fejében hangosan ketyegett az óra, mint egy időzített bomba. Arcára mosolyt erőltetett. Igyekezett a tömeg fölött elnézni, nem akarta látni az embereket, de a szeme megakadt Enríguez tekintetén, és a következő pillanatban már a pisztoly csövére meredt. A lelke abban a percben megfagyott. Már semmit nem látott, nem hallott, csak a fejében visszhangzott a ketyegés, mint egy időzített bomba.
Mintha őt lőtték volna meg abban a pillanatban, lélekben azonnal belehalt a merényletbe. Megtántorodott a ráboruló testtől, de csak állt és bénultan bámulta a fehér ruháján terjedő vörös foltot, majd maga is lerogyott a földre.
Gerardó égszínkék szeme üresen meredt rá.
Ofélia felemelte a kezét, végigsimította a halott arcát, azét a férfiét, akit valamikor szeretett.
Nem volt már a szívében gyűlölet, csak végtelen félelem. Könnyek nélkül csukta le Gerardó szemeit, majd fejét a férfi mellkasára hajtotta, kezével finoman cirógatta, mintha ezzel életre tudná kelteni.
Mit tettem? –hasított belé a gondolat.
Az Úr háza előtt követett el bűnt. Iszonyú volt az érzés, a kegyetlen bűntudat. Végtelen fájdalom járta át a lelkét annak a férfinak az elvesztése miatt, aki élete egyetlen szerelme volt, és akinek ő rendelte meg a halálát.
Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el. Percek vagy évek. Körbevette a némaság, csupán szívének fájdalmas dobbanását hallotta.
–Señora, kérem, álljon fel! – szólt az erőteljes férfihang, miközben karjánál fogva felsegítette. Az egyenruhás férfi szánakozva nézte, ahogy Ofélia felemelkedett.
A katedrális ajtajában egy összetört asszony állt, aki meredten bámulta a kezét, a véres kezét…
***
Ofélia erőt vett magán, mint annyiszor az életében. Túl kellett lépnie a dolgokon! Ami megtörtént, az megtörtént. Az emberei besegítették az autóba, szánakozó tekintettek kíséretében.
A villáig tartó úton végig azt bizonygatta önmagának, hogy igenis megérdemelte Gerardó!
Mire megérkeztek, ismét a régi volt. Kiadta az utasításokat a másnapi partira. A személyzet meghökkenten, értetlenül állt. A parancs nem mindennapi volt. Ofélia állta a tekinteteket, majd határozottan megszólalt.
–Ger…John King azt akarná, hogy ne könnyekkel gyászoljuk. Az élet nem állt meg, tegyétek a dolgotokat!
Ofélia új életet akart, felejteni a múltat, és csak a mának élni.
***
A véres esküvő felbolygatta a városrészt, a villa köré csoportokban gyűltek a gyászolók, de az özvegy senkit sem akart látni. A személyzet megvesztegethetetlen volt, a házból semmi sem szivárgott ki, csupán a másnapi partira meghívottak értesültek a különös halotti torról.
Ofélia magára akart maradni, így további meglepetésként érte a személyzetet, amikor közölte velük, hogy mindenki szabadnapot kap.
A King ház ablakai sötétbe borultak, mintha minden szöglete gyászolna. Ám Ofélia hamar összeszedte magát, hiszen még mindig voltak rendezetlen dolgai.
Egészen későre járt az idő, az utca is lassan elcsendesedett, de az özvegy még nem tért nyugovóra. Várt, de mégis összerezzent a kopogtatásra. Csak egyetlen embernek volt kulcsa, jól tudta, hogy ki az.
Enríguez bevágódott a szobába, egyenesen elkapta Ofélia derekát, és a közeli falhoz nyomta. Szinte csorgott a nyála a vágyakozástól. Ofélia hosszú ideje hitegette, de sosem engedte közel magához. Meg akarta kapni a jutalmát, de nem azt kapta, amire számított. Az oldalába fúródott a kemény cső, a férfi pontosan hallotta a kattanást. Elképedve tekintett a hideg fekete szemekbe.
–Engedj el! – sziszegte Ofélia a férfi arcába.
Az özvegy elszánt volt. Enríguez megérezte, hogy ha nem lép hátra Ofélia kíméletlenül meghúzza a ravaszt.
–Te, kígyó! Megöletted velem a barátom! Hol a jussom?
–Nem én vagyok a jutalom. Indulj a kijárat felé, ott van az asztalon egy borítékban a pénzed és a hamis útleveled. Tűnj el az országból és vissza ne gyere, mert börtönbe juttatlak!
–Büdös kurva! –morogta a férfi, miközben felkapta a pénzt, majd egyetlen lendülettel visszafordult.
A szobában hangosan visszhangzott a lövés hangja. Ofélia leengedte a pisztolyt, arcán gúnyos mosoly jelent meg.
–Ha, te lennél az egyetlen férfi a világon, akkor sem kellenél! – húzta el a száját undorral, miközben ismét ráemelte a fegyvert a döbbenten álló Enríguezre, aki még mindig a padlón tátongó lyukra meredt.”

Egri Zsanna: Elveszve Mexikóban 1-2

A romantikus kalandregény beszerezhető itt, valamint a Google play és más online könyvesboltokban.

Vélemény, hozzászólás?