Vitos Irén: Nyaralás a padláson

A nap hevesebben sütött ezen a júniusi napon, mint ilyenkor szokott. Már napok óta tartott a meleg, de a mai, az már kánikula volt. Az anyuka kilépett az ajtón, lábát a lépcső melletti, kinti papucsába dugta és sietősen lépkedve elindult a járdán a kemence felé. Óvatosan nyitva ki annak ajtaját, picit félrehajolt a kiömlő hőségtől, majd hunyorogva a piszkafával elegyengette az izzó parazsat a kemence alján. Visszaindulva a házba megigazította a fején hátra kötött kendőt, az előbukkanó hajtincset is visszasimította alá, a kötényét szorosabbra kötötte a háta mögött a derekán.
– De meleg van! – sóhajtotta, miközben kilépett a papucsából a lépcső mellett, majd bement a házba. Ma volt a nyári szünet előtti utolsó tanítási nap az iskolában. Tudta, hogy alig egy óra múlva érkeznek haza a gyerekek. Kicsit megcsúszott a dagasztással, arra döntött, hogy előbb a kalácsot teszi be sülni a kemencébe, a kenyértésztát addig még átgyúrja, kiszaggatja, s míg a kalács elkészül, kelnek még egy kicsit a kenyerek a kosarakban, letakarva. Mindkét öklét a kenyértésztába mélyesztette a fateknő fölé hajolva és erőteljesen dagasztotta a tésztát, amikor nyílt az ajtó.
– Édesanyám, megjöttem! Vakáció! – ujjongott a legkisebb fia.
– Lackó, drágám! – nyomott két hatalmas puszit kisfia arcára, kihajolva a dagasztóteknő fölül -, Milyen volt az évzáró? A bizonyítvány?
– Jó lett, kivéve a nyelvtant, a matekot, az olvasást, a természetismeretet és az írást, de a többi mind ötös lett. – sorolta kissé félszegen, fél lábán egyensúlyozva, várva anyja reakcióját.
– Kincsem! – ölelte át anyja és nyomott egy puszit a feje búbjára.
– Mikor lesz kész a kenyér? Éhes vagyok!
– Mihelyt kisül a kalács, ez lesz a következő.
– Kalács! Hol van? Kaphatok?
– Gyere, kivesszük a kemencéből, és ha kihűl, kaphatsz. Mivel kéred?
– Lekvárral! – ujjongott Lacika, miközben nyílt az ajtó, érkezett a két idősebb testvér -, édesanya kalácsot süt! – adta hírül.
– Ide vele, éhen halok! – vágta rá a kamaszodó Tomi, a legidősebb, flegmán.
– Én is kaphatok? – szólt Peti is, az egy évvel fiatalabb, a középső testvér - miközben ledobta a szinte üres táskáját a cipők közé a bejáratnál.
– Mossatok kezet, hozom.
Mire a kalács utolsó morzsája is elfogyott, a kenyerek már sültek a kemencében. Anyuka fáradtan rogyott le a konyhaszékre.
– Örültök a vakációnak? Ki mit fog olvasni a szünetben? Vannak már terveitek?
– Én az Egri csillagokat – válaszolta Peti –, kötelező olvasmány, szóval muszáj lesz – tette hozzá kissé fintorogva.
– Én Lassie hazatér - t fogom ismét, az a kedvencem, azt lehet? – kérdezte Lacika.
– Nem mehetnénk inkább nyaralni? Mint mindenki – fakadt ki Tomi, elégedetlenül -, bárhová, csak ne a napközis táborba, mint tavaly, kérlek anya!
– Menjünk nyaralni! Olvasni ott is lehet. – lelkendezett Peti is.
– Drágáim, idén itthoni nyaralást terveztünk, nemsokára érkezik apa, és együtt remek programokat találunk ki. Ti is tudjátok, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon! Nem kell ahhoz elutazni, hogy jól érezzük magunkat, itthon is telhet izgalmasan a nyári szünet. Este, amikor a gyerekek elaludtak, anya és apa sokáig beszélgettek halkan a konyhaasztalnál, majd még sokat tettek – vettek, mielőtt aludni mentek. Másnap nem reggeli várta a fiúkat az asztalnál, hanem három hátizsák és mellettük gondosan összecsomagolt külön elemózsia. Csodálkozva nézték mindhárman.
– Megyünk valahová? – kérdezte Lacika kíváncsi szemekkel.
– Bizony! De nem messzire, nem kell túl sokat pakolni, könyveket azért tegyetek a zsákba, apával támadt egy ötletünk – mondta anyuka mosolyogva -, nézzetek fel a padlásra!
A két fiatalabb testvér izgatottan tömködte tele a hátizsákot, majd rohant fel a létrán. Tomi unottan állt.
– Nagy cucc! A padlás! – bökte ki elégedetlenül, de azért ő is bedobott egy könyvet, majd félvállra vetve hátizsákját, elindult az öccsei után. A padláson három egyszemélyes kis sátor állt, matraccal és zseblámpával ellátva, előttük egy asztal, három kempingszék és egy hűtőláda tele házi limonádéval. A tetőgerendákon karácsonyi fényfüzérek futottak végig, színes fénnyel világítva be a teret. A tetőablak alatt három babzsák és egy asztalka várta a fiúkat egy hatalmas szőnyegen, az asztalon egy tábla állt „OLVASÓKÖR” felirattal. Mellette egy könyvespolc, alul könyvekkel, a felső polcán társasjátékokkal. A testvérek csak ámultak és lelkendeztek, felfedezve újabb és újabb meglepetéseket, mint apa gyerekkori villanyvasútját a sarokban felállítva.
Anyuka elégedetten követte tekintetével minden mozdulatukat. Még Tominak is sikerült mosolyt csalni az arcára. Lacika a hátsó, háromszögű kisablakhoz lépve felkiáltott:
– Azt nézzétek – ujjával kifelé mutatott -, strandunk is van!
A bátyjai is odanéztek és azt látták, hogy a kert végében, a patak mellett egy faoszlop áll egy táblával, „STRAND” felirattal, alatta: „nyitva minden nap 13-18 óráig, rossz idő esetén zárva”. Rohantak, hogy birtokba vegyék. A patak mellett a szülők felállítottak három napozóágyat, egy napernyőt és egy asztalt, melyen egy jókora dinnye ült, mellette „NAPI GYÜMÖLCS” táblácskával. Az oszlop másik oldalán is volt egy tábla, a patak felől, és az állt rajta, hogy: „Minden nap két gombóc fagyi/fő, pénteken lángos, szombaton főtt kukorica, vasárnap fánk”. Alatta egy nyíl mutatott a ház irányába „STRANDBÜFÉ”.
Anyuka mintha még sohasem látta volna ilyen boldognak a gyerekeket. Lacika azonnal ledobta a cipőjét és belegázolt a borzongatóan hűs patakba, óvatosan lépdelve a csúszós, lapos köveken.
– De ez még térdig sem ér, hogy fogunk itt fürödni? Anyuka már éppen válaszra nyitotta a száját, amikor Tomi lelkesen ötlettel állt elő:
– Építsünk gátat – és már dobta le a cipőjét ő is -, kövekből és ágakból. Így a gát mögött megemelkedik a vízszint, mert csak lassabban tud átfolyni a rajta, és az lesz a medencénk.
– Pontosan, Tomi! – helyeselt anyuka – Édesapátok gyerekként a testvéreivel minden nyáron ezt csinálta, és éppen ezen a helyen.
– Akkor ez tényleg egy igazi strand – vágta rá Peti, a középső testvér -, megyek én is! – és már bent is termett feltűrt nadrágszárral a vízben.
– Mikor kapjuk a fagyit? – kérdezte Lacika kikiabálva a patakból, miközben szorgosan gyűjtögette a nagyobb köveket és hordta oda Tominak, aki már nagy műgonddal a gát építésén ténykedett.
– Ebéd után, kincsem!
Anyuka még egy ideig figyelte, fiait önfeledten belemerülve a gátépítésbe, majd a ház felé indult, napi teendőit elvégezni. Örömmel töltötte el a gondolat, hogy ez egy szép, élményekkel teli nyár kezdete.
A szünidő egy robogó vonat sebességével rohant el. A fiúk élvezték minden percét. Az erdei túrákat a falu fölötti erdőben, a gomba szedést eső után, horgászást a patakban, meggyszüretet júliusban, a kertben fára mászva, a fekete ribizli szörp készítést a nyári konyhában. A bicikli versenyeket a poros mezei utakon, a kertek alatt, a frissen érett málnát, egrest az udvaron, az édes zöldborsót a konyhakertben, a közös madáretető barkácsolást a nagyapa asztalosműhelyében, az egyre melegebb patak vizét, a jó könyveket és az éjszakákat a padláson. Utolsó előtti este tüzet raktak, szalonna majd pillecukor illat lengte be a kertet. A tűzből kiszakadó, néhány parázsló pernye integetve szállt felfelé, beleveszve a sötétbe, mintha csak búcsút intene. Aznap egész későig maradhattak fent.
Az utolsó napon elérkezett a sátorbontás ideje, szomorúan pakoltak össze mindent, majd szótlanul ültek a vacsora asztalnál. Anyuka törte meg a csendet:
– Természetes, hogy kissé szomorúak vagytok, mindenki az, amikor elérkezik a nyaralás vége és haza kell menni.
– Jövőre is nyaralhatunk itthon? – kérdezte Lacika
– Vagy inkább minden nyáron! – vágta rá Peti
– Hát persze! Elkészültetek az olvasónaplókkal?
– Én igen.
– Én is!
– Nekem fogalmazást kellett írnom, felolvashatom? – kérdezte Lacika.
– Halljuk – felelte apa.
Lacika megköszörülte a torkát és olvasni kezdett:
– Nyaralás a padláson…