Salánki Anikó: Álomférfi

Salánki Anikó: Álomférfi

A nyár tombol, ezerrel, ahogy illik. Az emberek, akik tehetik, nyaralnak, ki itt, ki ott.
Nagyon-nagyon szerencsések már hetek óta valami térképen is alig lelhető egzotikus szigeten. Ahol parányi bikinis lányok huncutkodnak a valószerűtlenül kék habokon ringó hajón, és párás pohárban koktélokat hordanak körbe a pincérek.
Nagyon szerencsések is határon túl, de azért elérhető közelségben, sokcsillagosban, teljes ellátással.
Szerencsések itthon, de kényelmesen, korlátlan italfogyasztással, légkondi nélkül soha!
Akik összespórolták, vagy valamilyen kártyát kaptak a munkahelyen, hosszas számolgatás és tervezgetés után döntöttek. Vízpart legyen, apartman, esetleg telepített bungaló-faház-sátor. Amíg leérnek a tóhoz, olvadó aszfalt ragad a gumikra, s ha menet közben bedöglött a klíma, rövid idő múlva vöröslő arccal halk szitkokat kezd mormolni az is, aki amúgy áldott jó ember, tagja az állatvédő ligának és bélyeget gyűjt. A közlekedési kultúra vékony máza leolvadt. Kerülni, megfordulni lehetetlen. Menni vagy hőgutát kapni, az itt a kérdés. Megsülni a kaszniban, vagy kibírni, hisz már látni a kékellő hegyeket, és valahol ott vár hűs habokkal a magyar tenger. Ugyan kicsi, át lehet látni a túlsó oldalra, szabad partot már csak nagyítóval lehet találni, de a miénk. Mint a kemping is, ami ugyan enyhén lepusztult, mondjuk úgy, retro, az asztal és a szék műanyag, rozsdás a hűtő, edényt és ágyneműt mindenki maga hoz. Zuhany és WC persze van, csak a fél tábort kell megkerülni érte. Éjjel innen-onnan diszkrét csurgás hallatszik, ki tudna elérni négy sör után olyan messzire? A saját strand remek, nem kell jegyért sorban állni izzadságszagú tömegben, a cuccot is le lehet tenni, csak néha kell rápillantani. Néhány nap után arcról már majd mindenki ismerős.
Vagy a tetoválásáról. Arról bizony.
Így lehet megkülönböztetni az amúgy békésen focizgató családapát, akinek bőrét szúró-és lőfegyverek sematikus ábrája borítja, attól a szintén apai funkciót gyakorlótól, akin családja szerepel, mint élő-lélegző képeskönyvben. Papa, mama és három gyerkőc, Murilló-angyalkaként. A parton, mindenkitől távolabb tisztességben megőszült, katonás tartású úr, bal karján két bajonett között városnév – rovásírással is -, ahova esetleges eltűnés-megtalálás után visszaszállítandó. Műremek volt. Megjelenik néha nagyon kirívó, egyedi tetkó is, valahogy ki kell tűnni, nem vitás. Nyakon zsilettpenge, alóla bőven hulló vércseppek, vagy a homlokon díszelgő hivalkodó felirat, miszerint mögötte fészkel az agy. Ne vegyünk rá mérget! A fiatalok nem gondolkodnak előre, hogy a bőr egyszer csak elfogy, nincs tovább. Akkor már felesleges azon töprengeni, hogy kevesebb női nevet kellett volna tűhegyre tűzetni, szoros betűrendben, helykihagyással, és a keleti írásjelekből is elég lett volna kettő a honi lobogó mellé, a saját farkába harapó zöld sárkány alá. Röviden ennyit a férfiakról, mert
persze ne legyünk igazságtalanok és orv módon kirekesztők, egyenjogúság is van a világon. Bár a nők többsége azért – tetovásilag - visszafogottabb, hogy is mondjam, líraibb. Virág, felhőcske, kisded neve, hátul diszkrét füzér csípőtájékon. Cuki kis állat, delfin, cica, kutyu. Ritkábban forró szerelmi lángolás, monogram, szívecske, családtagok felsorolva, nehogy már elfelejtődjenek. Tetőtől talpig azért nem.
Felöltözve senki meg nem mondaná, mi is lapul a diszkrét kiskosztüm alatt, rávarrva a gondosan ápolt bőrre.
Dél van, vagy majdnem az, amikor megjelenik a FÉRFI. Igen, így csupa nagybetűvel.
Első ránézésre semmi különös. Olyan átlagos. Nagy magyar átlag, ha le kellene írni. Nagyjából 176 centi magas, haja rövid, napszítta barna, biztos a szeme is barna.
Itt kell megjegyeznem, hogy 190 centi magas, szőke, zöld szemű viking istenek lányregényekben esetleg, vagy celebek oldalán magazinokban. A valóságban soha, azon a strandon, ahol mi vagyunk, ott meg még véletlenül se. Ha esetleg mégis, nézzünk jól körül, mert filmfelvétel forog.
Szóval a teljesen átlagos férfi slattyog a forró betonon, picit pocakos is, de csak éppen hogy. Lábán olcsó strandpapucs, kezében egy csíkos törölköző. Amerre elmegy, nők elaléló sóhaja kíséri, korra és súlyra való tekintet nélkül. Néznek utána nem titkolt vágyakozással, kiszáradt szájjal, szemük csillog, mellük emelkedik, lábukat kacéran oldalra rakják. Még a recsegő hangszóróból áradó üvöltő zene is vált, és valami romantikus dallam lengi be a tájat. A vágy tárgya eléri a partot, észre se veszi a rászegeződő perzselő női tekinteteket.
Lemegy a lépcsőn, a hideg víz libabőrössé varázsolja enyhén lepirult bőrét.
A bőrét, amin nincs tetoválás. Egyetlen egy se.