Paloma White: Tűzből születtem 2. rész

Óvatosan végighúzom az ujjam a papír szélén, ettől előbb egy vékony füstcsík jelenik meg, majd egyre szélesebb vonalban izzik fel a papír széle, és a tűz lángra lobban odabent. Becsukom a kandalló ajtaját, tenyeremet a melegedő üvegajtóra helyezem. Tudom, hogy órák múlva is ugyanezt a langyosságot fogom érezni, nem éget meg. Ezt a képességemet még egészen kicsi koromban fedeztem fel, amikor anyám jajgatva kapta el a kezemet a kályha oldalától. Akkor nem fogtam fel, miért ijedt meg úgy.
Idő kellett hozzá, hogy megértsem vonzódásomat a tűzhöz. Míg a többi gyerek a világhálón kalandozott, vagy a telefonja csüngött a fülén, én a lángokat bámultam. Senki nem tudta, hogy az apámmal beszélgetek.
Igen, én Lángherceg egyetlen gyermeke vagyok.
De, ez nem volt mindig így.
Egy jeges téli napon fogantam ikerbátyámmal együtt, amikor anyámat a Tűzmágusok vezetője, az apám elvarázsolta. A történet egyetlen szépsége, hogy hiba csúszott a varázslatba. Embernek születtünk.
Ma már tudom, mindez azért történt, mert anyám azonnal beleszeretett apámba, amint meglátta. Félnie, vagy irtóznia kellett volna, mint minden más földi lénynek.
Türelmetlenül simítom végig a kandalló üvegajtaját, várom, hogy a sok pislákoló fény között feltűnjön apám szépséges kék fénye. Imádom, amikor visszatükröződik a szemem kékjében, és elrepít abba a világba, ahová annyira vágyok. A Tűzmágusok országába.
Már sokat mesélt a másik világról, ahova földi halandó nem léphet be. Mégis érzem, valamit eltitkol előlem.
– Vajon visszatérhetnék onnan, vagy örökre fogva tartana, mint a bátyámat? Vagy talán csak az én hiú reményem, hogy ott él a testvérem?
Anyám szerint már a mennyben játszik a tűzzel. Amikor ezt megemlítettem apámnak, haragos vörösre váltott a fénye, és nem értettem tisztán a szavait. Valami olyasmit mondhatott, ott van vele a másik világban.
Földi énem tudja, hogy a bátyám meghalt. Nagyon is jól emlékszem arra a napra.
Alig tízévesek voltunk, amikor egy délután hiába kiabáltam Edvin után. Ő mit sem törődött a viharral, a tomboló széllel, nevetve kiszaladt a mezőre. Akkor láttam meg az erejét. Karjait széttárta, ujjaiból minden irányba terjedt a fény, ezüsttel vonva be a zöldellő mezőt. Rajtunk kívül senki nem volt a tanyánk hátsó udvarán, egyedül én élhettem át mindezt, és az azt követő katasztrófát.
Hirtelen öntötte el a zöld fényözön a földünket, és egy sebesen érkező tűztorony zuhant a testvéremre, mint valami óriás. Edvin széttárt karral zuhant a földre, testén átfutott a zöld fény. Még láttam, ahogy harcol, majd vörösen felizzik az egész teste.
Az istálló padlójára zuhantam, elvesztettem az eszméletem. Nem tudom mennyi ideig feküdtem úgy, csak anyám jajgatására, és a távoli mentő visítására eszméltem.
–Ne nézz oda! – sikította anyám, és vasmarokkal próbálta elfordítani a fejem. Nem tudta. Láttam a testvérem holttestét.
Napok kellettek, hogy újra beszélni tudjak az apámmal. Ujjaim akkor csak nehezen lobbantották lángra a fahasábokat, apám is csak szürkén pislogó, el-ellobbanó tűzként jelent meg. Ahogy lángteste reszketett, úgy a hangja is. 
– Edvint megtalálta a Zöld Lángherceg – súgta felém.
– Láttam – folyt végig a könny az arcomon. – Miért tette ezt vele?
– Ő volt az egyetlen örökösöm – rezegte lángapám. – 
– Egyetlen? – kaptam fel a fejem. – Én nem vagyok a gyermeked?
– Dehogynem – hajolt közelebb az üvegajtóhoz, mintha meg akarna simogatni. – De nálunk nem lehet nő mágus.
– Nem lehet? – ismételtem a szavait.
– Nem, de... – elhallgatott, majd hirtelen fellobbant, színe egészen sötétkékre váltott. – Tudom, mit kell tennem!
Izgatottan nyomtam az arcom a kandalló üvegajtajához, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Egészen közel jött hozzám, éreztem a tűzcsókját. A szívem olyan hangosan dobogott, hogy apám is hallhatta az edzett üvegen keresztül. Abban a meghitt pillanatban megígérte, ha elérem fogantatásom huszadik évét, utat nyit nekem a Tűzmágusok birodalmába.
És ma eljött a nap.





Vélemény, hozzászólás?