Borbíró Klára: A tűz martaléka

A tűz martaléka

‒ Nem hiszem el! Minden évben ezt csinálják. Felgyújtják a tarlót, az aratóim megégnek, a szállítóim meg össze-vissza kóvályognak, mert a tűz átterjed az erdőre, és eltűnnek a hazavezető nyomok. Egyáltalán, te hogy találtál vissza?

‒ Én még tudtam követni a nyomokat.
‒ Szalassz ki mindenkit a bejáratokhoz! Vezessétek haza, akit csak lehet!
‒ Igen, királynő!
‒ És ha lehetséges, ne szórják szét a leveleket. Mentsétek meg azokat is!
‒ Igen, királynő!
A dolgozó sarkon fordult és végigszaladt a kacskaringós folyosókon. Mindenkinek elmondta, akivel csak találkozott, hogy tűz pusztít odakint, és most a mentési munkálatok az elsődlegesek.
‒ Meg fogunk halni ‒ siránkoztak néhányan, mire a hírvivő igyekezett lelket önteni beléjük.
‒ Itt, a föld alatt biztonságban vagyunk.
Voltak, akiket nem nyugtatott meg ezzel.
‒ Ha leég a mező, mind éhen halunk.
‒ Ezért kell a munkásokon kívül a leveleket is megmentenünk.
Az apró teremtmények meglepő fegyelemmel masíroztak a bejáratokhoz, onnan a tisztás talajára.
‒ Újítsuk meg a nyomokat! ‒ rikkantotta egyikük és előreszaladt. A társai követték. Úgy hatszáz lépésnyire seregnyi tévelygő szállítót pillantottak meg, a segítségükre siettek.
‒ Tűz pusztít a tarlón és az erdő egy részén is.
‒ Sok aratónk elpusztult.
‒ A lángok eltüntették a nyomokat.
‒ Mind eltévedtünk.
Az összezavarodott szállítókból áradt a panasz, de a betakarított faleveleket a világért el nem eresztették volna. Jól tudták, hogy ha eléggé szerencsések, a lángok elől elmenekülhetnek, de az éhhalál bárhol rájuk talál.
‒ A nyom, amin jöttünk, hazavisz benneteket ‒ mondta a mentésvezető. ‒ Mi viszont nem állhatunk itt tétlenül. Mások is a segítségünkre várnak.
A csoport kettévált. Fekete alakok cipelték zöld takarmányukat a föld alá, más fekete alakok pedig bátorságot oltva egymásba a füst illatát követték. A leveleket cipelők szinte berobbantak a bejáratokon, de az odabent ténykedő kertészek a vész idején is betartották a biztonsági intézkedéseket.
‒ Hozd csak vissza azt a levelet! ‒ szólt az egyik kertész egy szállító után, aki kimerültségében elfelejtette érinteni a takarmányraktárt és szállítmányával együtt vonszolta magát a pihenő felé.
A raktárban serénykedő kertészek minden egyes falevelet antibiotikummal kezeltek, hogy a gombatelepeik egészségét és ez által az egész kolónia életben maradását biztosítsák.
‒ Néha irigykedtem az aratókra, de most kifejezetten örülök, hogy kertész lett belőlem ‒ szólt az egyikük a mellette dolgozóhoz.
‒ Én szállító lettem volna szívesen ‒ ábrándozott a társa, miközben a munkatempóján cseppet sem lassított. ‒ Az erdő meg a tisztás a munkahelyük, és azokon a széles sugárutakon közlekednek.
‒ Amiket eláraszt a többi szállító.
‒ Nem mindig van ám tömeg.
A munkafelügyelő végigjárta az egész kolóniát, majd a királynő elé sietett.
‒ Hatalmasak a veszteségeink ‒ újságolta szomorúan. ‒ Dolgozóink jelentős része áldozatul esett a tűznek.
‒ Szegény gyermekeim! ‒ sóhajtott a királynő.
‒ Minden testvérünkre hálával emlékezünk.
Az uralkodó, bár a gyerekeit veszítette el, igyekezett a megmaradtakra koncentrálni.
‒ Mekkora biztonságban vagyunk itt, a föld alatt?
‒ A szerves hulladékokat úgy terítették szét a kertészeink, hogy a járatokban minimális legyen a léghuzat. Bár így felszaporodik a levegőben a szénmonoxid, de a mérges gázok nem jutnak le a felszín alá, és remélhetőleg a hőmérséklet sem emelkedik meg vészesen. Ha időben elvonul a tűz, megmenekülünk.
‒ Az utódok is biztonságban vannak?
‒ Mindent megteszünk az érdekükben.
‒ Mi a helyzet az ültetvényen?
‒ A legutóbbi szállítóink olyan területről érkeztek, amelyet azóta már elemésztettek a lángok. A levélvágók összeégett és földre zuhant teteme mellől mentették az utolsónak learatott faleveleket. Több túlélő érkezésében nem reménykedhetünk. A mentőcsapataink is visszatértek. Gyors számításom alapján azt tudom mondani, hogy a megmaradtak számára elegendő lesz a gombatermés, át fogjuk vészelni az időt, amíg megújul az erdő.
‒ Köszönöm, lányom! ‒ engedte útjára a királynő a munkafelügyelőt. Ahogy a távozó alakot figyelte, egyszerre látta benne az elpusztult utódait és a megmaradt hangyákat, akikkel újraszervezheti a boly életét.

Még többet olvashatsz itt.

Borbíró Klára Tompa fényű napok című könyve elérhető itt, valamint beszerezhető a Google play és más online könyvesboltokban.

 

Vélemény, hozzászólás?