Velencei Rita: Levendulaméz-Beleolvasó

Tavasz

Hajszálra együtt haladt a két hinta. A fiú csodálta a hosszú szőke haj hullámzását, meg azt, ahogy csillogtak azok a nevető kék szemek. A zöld szoknya hol lágyan simult a lábaira, hol dagadó vitorlaként emelkedett fel, aszerint hogy honnan kapta a fuvallatot.
Kinyújtotta bal kezét a lány felé. Önfeledt kacagás volt a válasz. A két kis kéz összekapcsolódott. Arcukat lágyan simogatta a délutáni nap, mint egy szelíd anyai kéz.
– Emi, ha nagyok leszünk, te leszel a feleségem – mondta ki elpirulva.
A lány nem felelt semmit, de nevetése kacéran csilingelt a játszótér felett.
Amikor a hinták imbolyogni kezdtek, a gyerekek egyszerre ugrottak le róluk, hogy körbenyargalják a teret, mint két, karámból szabadult, féktelen kis póni. Talpuk alatt csikorogva, zörrenve mozdultak meg az apró kavicsok.
Három kör után lerogytak a mászóka melletti dús fűbe, az apró százszorszépek és pitypangok közé. Míg a kisfiú letépett néhány bóbitás szálat, s finoman a pihéire fújt, hogy azok engedelmesen szálljanak el sorban a kis tér felett, a kislány egy fűszálat kezdett kicsiny ujjai között sodorgatni. Addig tekergette, csavarta a vékony szálat, míg egy kis karika nem kerekedett belőle. Felhúzta az ujjára, hogy ellenőrizzen valamit, majd levette, és odanyújtotta a fiúnak.
– Ez a tiéd, Marci! – mondta, és ránevetett.
A kisfiú megszemlélte kezében a csöppnyi zöld ékszert, aztán felhúzta a gyűrűsujjára. Éppen illett rá.
Egymásra mosolyogtak, nyílt, őszinte mosollyal, ahogyan csak a gyerekek tudnak, meg a szerelmesek.
– Ülhetsz majd mellém a kiránduláson – mondta fejét oldalra billentve a kislány, és kisöpört egy tincset az arcából.
– Jó. Melléd ülök – válaszolt a kisfiú. Leszakított egy halvány rózsaszín százszorszépet, és a lányhoz hajolt, hogy a májusi napfényben aranyosan csillámló hajába tűzze.

A könyv beszerezhető itt a Regény webshopban, valamint a Google play, valamint más online könyvesboltokban.

Vélemény, hozzászólás?