Tatu-pörkölt

Tatu pörkölt, iguána szelet vagy krokodil steak? Avagy, mit eszik egy magyar lány, ha a dzsungelbe téved. És ami kimaradt a kalandregényből:

Felipe erőteljes mozdulattal ellökte, Zarita arccal zuhant a földre, ajkával érezte az avar kesernyés ízét. Háta mögül jól hallotta a puffanást, ahogy Juan és Nicolas földre vetette magát. Zarita dühödten kapta fel a fejét, hogy hangot adjon felháborodásának, de Felipe abban a pillanatban visszanyomta. A férfi ujját az ajka elé emelte, majd lemutatott a völgybe. A meredély alján három bennszülött lopakodott, fényes barna bőrükön egy pillanatra megcsillant a napfény, majd másodpercek alatt beleolvadtak a tájba. Hátuk mögött ott hömpölygött a Rio Patuka, a folyó, ahova Felipe és három társa tartott.
Zarita és a férfiak némán feküdtek az avarban, egy pisszenést sem adtak ki magukból. Felipe megmozdult, és nagyon lassan előhúzta a nála levő lapos csomagot. Zarita nem látta pontosan, mit vesz elő, de nagyon jól tudta, abban a dobozban van a férfi pisztolya. A szeme mérgesen villant Felipére, aki egészen halkan súgta
– Csak el akarom riasztani őket.
A bennszülöttek, mint ha meghallották volna az ellenük készülő merényletet, hirtelen gyors mozgásba lendültek. A fent rejtőzködők csak kapkodták a fejüket. Zarita semmit nem tudott kivenni a lent történtekből, csak azt látta, hogy az egyik indián farkánál fogva magasra tart egy tatut. A lány nagyot nyelt, most érezte igazán a gyomrából feltörő éhségérzetet. Felrémlett a pár nappal azelőtti tatu – vacsora emléke, nyelve hegyén még érezte a sült kacsahús – szerű étel ízét. Napok óta csak babkonzerven éltek, de nem állhattak meg vadászni, vagy más élelmet keresni. Bezzeg az indiánoknak már megvan a vacsorájuk… Szomorúan nézett a távozó barna bőrűek után, akik néhány perc múlva elvesztek az őserdő sűrűjében.
Felipe szintén követte a bennszülöttek mozgását, de a szeme sarkából észrevett valamit a távolban a Rio Patuka zubogó vízében.
– Pipante! – ugrott fel, és semmivel sem törődve megindult a lejtőn. A többiek sem sokat gondolkodtak, felpattantak a földről.
Zarita próbált lépést tartani az idős Felipével, de a hatalmas hátizsák ebben igencsak megakadályozta. Minden idegszálával csak arra koncentrált, hogy a meredek lejtőn el ne essen. Csak az járt a gondolataiban, mindenképpen el kell érni a pipantét, hiszen akár több napba is beletelhet, míg újabb csónak tűnik fel a Rio Patukán. Lehet, hogy Felipe és Juan jól ismeri az esőerdőt, de mégis… Apa és fia már többször járt a dzsungelben, tisztában vannak a túlélés módjaival, és napokig el lehetnek az erdőben található élelemmel. Zaritának mégis csak egy vágya volt. Igazi ház, valódi ágy, és egy jó adag csirkepaprikás, nokedlivel, dúsan megöntözve tejföllel.
Szájában összefutott a nyál, szeme előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Majdnem beleszaladt egy vastag fatörzsbe, amit csak az utolsó pillanatban tudott elkerülni, és a lendülettől megcsúszott a lába. Hatalmasat bukfencezett, kapott néhány pofont a csapódó liánoktól, de mégis szerencsésen landolt egy levélkupac tetején. Juan hatalmas lendülettel elnyargalt mellette, de Nicolas szerencsésen lefékezett. A férfi kezénél fogva felrántotta, és már együtt rohantak lefele a néhány méterre fekvő folyó partra.
Felipe a pipante előtt elérte a partot, térdre rogyott, és lihegve intett a csónak felé.
Ekkora ért oda Juan, aki az apja mellé huppant. Csupán pár másodperccel lemaradva Zarita és Nicolas is megérkezett, miközben a pipante kikötött, hogy felvegye a holtfáradt férfiakat és a magyar lányt.
Egri Zsanna: Zarita című kalandregényéből ez a részlet kimaradt,. A regény itt érhető el, valamint a Google Play és más online könyvesboltokban.

Vélemény, hozzászólás?