Elveszve Mexikóban kalandregény beleolvasó

Kalandregény, amelyet, ha elolvasol, Mexikóba repít, ahol egy magyar lánnyal együtt izgalmas, rejtélyes kalandban lesz részed.

Kathy

Kathy lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét. Még mindig nem merte elhinni, hogy igaz amit lát. A lakosztály fényűző pompája annyira álomszerű volt, így minden egyes alkalommal biztos volt benne, csak a képzelete játszik vele.

  Mindezt az érzést csak tovább fokozta, ahogy a mellette alvó Johnra tekintett. Kislánykorától kezdve ilyen férfiról álmodott, ő volt a mesebeli hercege, és most a valóra vált álma.  Szemével végigfutott a mennyezet díszes rozettáin, a halványkék színben pompázó falakon. Eszébe jutott, hogy honnan indult.   Csak egy falusi lány volt, aki a magasba tört, és fel is jutott a csúcsra. Hihetetlen, mennyire szerencsés, annak ellenére, hogy gyerekkorától kezdve mindig rosszul választott, úgy baráti, mint szerelmi téren. Folyamatosan kihasználták és ő tűrte. Még a munkájában sem volt túl sikeres, kivéve mióta Johnt megismerte.   Eleinte vidéki kisvárosok ritkán látogatott fordítóirodáiban unatkozott, vagy szállodai adminisztráció töltötte ki az életét.  Emlékszik rá, mennyire örült, amikor megkapta az állást a Margó Bt-nél, és vidékről végre feljutott Budapestre.   Világéletében imádta a nyelveket, könnyedén szerezte a nyelvvizsgákat, így a családja, ismerősei egyáltalán nem lepődtek meg, hogy tolmács lett.   Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna.   Neki csak az unalmas fordítások jutottak. Órákig görnyedhetett a monitor előtt. Margó, a főnöke sosem őt küldte, ha tolmácsolni kellett.   Persze! Ott volt Lili, a szőke dögös csaj, mindenki őt kérte. Kathy jól tudta, hogy labdába sem rúghat a férfiaknál Lili jelenlétében. Még Márkot, a másik munkatársát is szívesebben látták, akkor is, amikor mindenki tudta róla, hogy meleg. Ma is érzi az orrában az agresszív kölni illatát, amely körbelengte a férfit, ahogy az belépett az irodába.  Örökké feszélyezve érezte magát a kollégái között, mintha levegőnek nézték volna. Nem is tudta igazán miért, pedig annyira igyekezett. Tényleg mindent elvállalt azért, hogy megkedveljék.  Egyszer mégis egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. A szürke kis veréb kitárta szárnyait, és mint színes, gyönyörű madár szállt az ég felé.   Élénken élt az emlékeiben az a nap, amely elindította a változás felé. Sürgős hívás jött, így Margónak, a főnökének nem volt más választása, őt kellett a „kis békácskát” küldenie.   Békácska.  Így becézték gyerekkorában, ami akkor még egyáltalán nem zavarta. Egyszer az anyukája meglátogatta az irodában, akkor hallották meg a kollégái. Majd elsüllyedt szégyenében, ahogy a többiek hangosan kuncogtak, és attól a naptól, már így is nevezték. Eleinte tiltakozott, hiába mondta neki az anyukája, hogy ez egy aranyos becenév.   Nem hitt neki, nem akarta, hogy így hívják, végül mégis feladta.   A főnöke is átvette ezt a megnevezést, ezzel egyértelművé vált számára, hogy a cégnél senki sem veszi komolyan.  Ezért is volt melengető érzés, amikor John Kathynek nevezte, ettől azonnal úgy érezte, hogy véget ért a Békácska korszak.  Azt a napot sosem felejti el, amikor meglátta Johnt.   Azt a John Kinget, aki igazán menő mexikói üzletember volt, de egyáltalán nem nézett ki mexikóinak, sőt a neve alapján sem gondolta volna.   A férfi sötét haja, égkék szeme, kissé kreolos bőre, és tökéletes eleganciája azonnal elkápráztatta. Attól a pillanattól csak azon járt az esze, hogy pontosan ő az a férfi, akit megálmodott. Soha nem gondolta, hogy az emberi szív ennyire erősen is tud verni. Egy tévésorozat jutott az eszébe, ahol a csúnya lányba beleszeret a főnöke.   Hátha vele is megtörténik!  Olyan jó volt ábrándozni, bár józan esze pontosan tudta, hogy esélye sincs. És ahogy lenni szokott, az álmodozás csak estig tartott, amíg be nem fejeződött a munkája.   John igazán udvarias volt, külön megköszönte, hogy az anyanyelvén beszélhetett vele, nagyon meglepődött, amikor elmondta neki, hogy hány nyelven beszél. Csupán ennyi volt a külön beszélgetésük. Hívott neki egy taxit, és véget ért a fantáziálás. Elváltak az útjaik.   A hercege ment az ötcsillagos hoteljébe, ő pedig a külvárosi albérletébe.  Másnap minden ugyanúgy ment, mint mindig.   John ismét tolmácsot kért az esti fogadásra, és helyette természetesen a szőke bombázót, Lilit küldték. Kathy pedig csak meredten bámulta a monitort, miközben a másik lány a szomszédos irodában lelkesen készülődött.   –Mit is gondoltam! A hercegnek majd pont én kellek? – motyogta az orra alatt, hogy senki ne hallja meg.   Még csak az kellene, hogy ki is nevessék!  Aznap este egészen korán, morcos hangulatban bújt a pizsamájába. Igazán szeretett volna elbújni a takaró alá, nem mintha bárki is láthatta volna a rossz kedvét. Már majdnem álomba szenderült, amikor belehasított a szoba csöndjébe a telefoncsörgés. Ijedten ugrott fel.   A vonal túloldalán a főnöke rikácsolt a telefonba fülsértő hangon.  –Békácska! Máris indulj! Van estélyi ruhád? Nincs? Szerez! De azonnal!   –Mi történt? – kapkodta a fejét, a nyakába zúdult szófolyamtól.  –Jaj! Lilike nem tud franciául, és nem szóltak, hogy az is kell. Az a szépfiú meg külön téged kért. Nem is értem!  –Nekem csak kosztümöm van. Az nem jó? – kérdezte Kathy bizonytalanul.  –Nem! – hangzott a határozott válasz. – Csak estélyi lehet. Kérj kölcsön! Egy óra múlva ott lesz az autó érted – és máris letette a telefont.  Kathy emlékezett rá, hogy milyen kétségbeesetten kereste a megoldást. Szerencsére gyorsan eszébe jutott az egyik szomszédban lakó asszonyka, aki gyakran járt operába.   Mosolyogott magában, ahogy eszébe jutott a jelenet. Amikor meglátta magát a tükörben, eléggé lehangolódott.  Így utólag belátja, vicces látvány nyújtott.   Nem igazán voltak egyforma alkat a szomszédasszonnyal. Szerencsére néhány biztosítótűvel az alkatára tudták igazítani a két számmal nagyobb ruhát.  Utána már jött minden magától.  John naponta hívta fordítani, ő pedig igyekezett minden gondolatát kitalálni. Néhány nap után, a mexikói férfi egyre hosszabb időre vette igénybe a Margó Bt szolgáltatásait, azaz az ő tolmácsolását.  Ezután sokszor ebédeltek együtt, ami Kathy számára mindig különleges élmény volt.   John alaptermészetéből adódóan hallgatag volt, Kathy pedig zavarában, egyre többet kezdett beszélni, ami fura módon sokszor csalt mosolyt a férfi arcára.    Kathy hamarosan rájött, hogy a férfi kemény páncélja mögött egy érzékeny ember bújik meg.   Nem az a szappanopera figura (bár ő kedvelte azokat is), inkább olyan finom, szeretettre, megértésre vágyó lélek.   Sokszor elgondolkodott, hogy tulajdonképpen milyen ember is? Külsőleg komoly, szigorú férfi, aki úgy tűnt érzelmek nélkül, csak a munkának él. Mégis amikor azzal állt elő, hogy hagyják a munkát a fenébe, és csak kettesbe utazzanak el valahová, egy teljesen más embert ismert meg. Nem beszélve arról, hogy egészen a fellegekbe járt, amiért Johnnal kettesben utazhat, bár fogalma sem volt mi vár rá. Kicsit reménykedett, hogy talán mégis megtörténik a csoda, de gyorsan lebeszélte magát a buta gondolatról. Amit jól is tett.  Nem nagyvilági helyre mentek, csupán egy csendes kis hegyi faluba. Kathy számára felfoghatatlan volt, hogy az ő jelenlétében felszabadult az a zárkózott férfi, akit alig pár hete ismert meg.   Ekkor mesélt az életéről, a Mexikóban eltelt gyermekkoráról, az Angliai egyetemi éveiről. A magyar lány szíve elszorult, amikor a John az apja haláláról beszélt.   Kathy számára is sokat jelentett az édesapja, akit rajongásig szeretett. Csendben hallgatta John szavait, és akkor értette meg, hogy a férfi mennyire magányos.   John, apja után az anyját is elveszítette, de ahogy Kathy ki tudta érezni a szavakból, az kevésbé rendítette meg. Ezt egyáltalán nem értette. Amikor megkérdezte tőle, hogyan vesztette el az anyját, John arca elkomorult. Másodpercek alatt lezárta a témát azzal, hogy beteg volt.   Kathy mérges volt magára, hogy ennyit kíváncsiskodott a férfi magánélete felől, különösen azért, mert az ismét bezárkózott, többet nem akart mesélni magáról.   Aznap este a szálloda teraszán, egymás mellett ülve bámulták a csillagokat. Minden olyan romantikus volt. Ám mégsem ez volt az a pillanat, amikor a szerelmük elkezdődött. Kathy nagyon pontosan érezte, akkor még, mint nő, egyáltalán nem dobogtatta meg a férfi szívét.   Úgy tűnt csupán egy megértő barátra volt szüksége.  Viszont ennek az utazásnak köszönhetően, alig egy hét múlva felkérte, hogy legyen a titkárnője. Iszonyú boldog volt a gondolattól is, hiszen neki annyi is elég, hogy ott lehet a hercege közelében.   Ráadásul, amikor meghallotta a fizetés nagyságát, hinni sem akart a fülének, kétszer is rákérdezett, mintha nem hallana jól.   Eléggé kínos volt a helyzet, de John csak mosolygott, és megismételte. Ő meg persze képtelen lett volna visszautasítani az ajánlatot. Nem csak John miatt, hiszen a karrierjében is nagy előlépés volt ez a lehetőség. Tulajdonképpen nem csak tolmács volt, hanem a főiskolán külkereskedelmet is tanult, és egyszer ezt elcsacsogta egy éttermi ebéd során. John akkor még fel is kapta a fejét, de nem szólt arról, hogy ez neki pont kapóra jött.  A változás mégis akkor kezdődött, amikor John külön pénzt adott neki, hogy a megjelenésén javítson, mivel rengeteg fogadásra kellett kísérnie. Érezte, hogy a férfit rettentően zavarja az ő öltözködése.   Így utólag teljesen igazat ad neki. Sosem törődött magával, mindig az volt a fontos, hogy a ruhája kényelmes legyen, a divat, vagy ő hogyan néz ki, egyáltalán nem számított.   Mindent megtett volna a férfiért, és ez a változtatás nem is volt olyan nehéz feladat. Akkor került le az ormótlan szemüveg, hogy kontaktlencse kerüljön a helyére, és lassan az öltözködése is megváltozott.   A bő, lezser, sötét színű ruhákat felváltotta a pasztell színekben pompázó elegáns öltözet. Vette a bátorságot, hogy néhány testre simuló, színes nyári ruhával is kiegészítse a ruhatárát.   Ekkor vette észre, hogy mennyire megváltoztak vele szemben az emberek, különösen a férfiak.   Kezdte magát nőnek érezni.   Szárnyalni tudott volna az új érzéstől.   És ezt annak a férfinak köszönheti, hogy a ronda hernyóból pillangóvá tudott válni, aki most mellette alszik.   Sokszor figyeli álmában a férfit, egyszerűen nem tud betelni vele.   Rendkívüli módon hasonlít az egyik népszerű színészre, akit Richardnak hívtak. És ő volt annyira idióta, hogy többször Richardnak szólította Johnt.   Annyira, de annyira szégyellte magát! Ám John csak nevetett rajta. Sosem gúnyolta ki a sorozat–függősége miatt. Bár maga is tudta, az a világ nem létezik, de olyan jó volt, hogy rövid időre nem kellett a való életre figyelni. Álmodozó típus volt mindig is.  Kezdeti feszélyezettsége hamarosan alábbhagyott John jelenlétében, egyre jobban megértették egymást.   Megismerte John minden mozdulatát, arcának legkisebb rezdülését is. Egy idő után pontosan tudta, mikor mérges, mikor fáradt, netalán ingerült valamelyik ügyfele miatt.   John nagyokat mosolygott, és bevallotta: tetszik neki, hogy Kathy a gondolatolvasójává lépett elő.  John, igen népszerű volt, és természetesen nemcsak üzleti körökben. Kathy egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy a nők körberajongták. Nem is igazán értette, hogy a férfi miért ragaszkodik az ő jelenlétéhez, ám kérésére, követte, mint egy árnyék.   Ilyenkor azzal vigasztalta magát, hogy barátként tekint rá a főnöke, így ennek is igazán örülhet egy olyan lány, mint ő.   Egyszer egy üzleti vacsorán voltak. Azonnal feltűnt, hogy mennyire feszélyezi Johnt a mellette ülő asszony, aki gátlástalanul nyomult a jóképű férfira.   Kathy vele szemben ült, és pontosan megértette a tekintetét. Ments meg Kathy!– sugározta a lány felé.  Senkinek sem tűnt fel, hogy elhagyta az asztalukat, csupán John ajkán jelent meg egy halvány mosoly.  A mosdóból azonnal felhívta. Alig ért vissza, amikor a férfi már javában kérte az elnézést, amiért el kell hagynia az asztaltársaságot a telefonhívás miatt.  A parkolóban kibukott mindkettőjükből a nevetés.   Imádta azt a ritka pillanatokat, amikor Johnt nevetni látta.   Alig bírták abbahagyni, ám ami utána történt, mindent megváltoztatott.  John elkomolyodott, mélyen a szemébe nézett, ő meg ijedten sütötte le a szemét.   Ahogy a férfi karja átölelte, hinni sem akarta, hogy ez történik vele. John belebújt a hajába, hogy finoman csókolgassa a fülcimpáját.   Testén átfutott az addig ismeretlen borzongás, amely csak fokozódott, ahogy a férfi szájával végigfutott a nyakán, hogy egyenesen az ajkai felé tartson. A forróság minden testrészét bejárta, amikor az ajkuk összeért. John édes csókja, finom tejszínhabos süteményre emlékeztette, amelyet már gyermekként is élvezettel nyalogatott. Mindezt az érzést a férfi testi közelsége még varázslatosabbá tett.  A hosszú, érzelmes csók ellenére az autóban egy szót se szóltak egymáshoz. Neki csak az kavargott a fejében, biztos elment az esze Johnnak, hogy pont őt csókolta meg. Még részegnek sem gondolhatta, hisz aznap este nem is ivott, de amúgy is elég ritkán fogyasztott alkoholt.  Mint két idegen mentek fel a szállodai szobájukba, legalábbis Kathy úgy gondolta. Biztos volt benne, csak egy hirtelen fellobbanás volt. Csak a tűsarkú cipőjét mustrálgatta, fel sem merte emelni a fejét. Egyfolytában azon járt az esze, hogyan köszönjön el, de a főnöke pontosan tudta mit akar. Ő szégyenlősen fordult el, a kulcsot az ajtó zárjába helyezte. John megragadta a kezét a kulccsal együtt, egyetlen mozdulattal fordította meg és húzta magához. Olyan szenvedélyesen csókolta, hogy alig kapott levegőt. Érezte, hogy a vérre forr, és egyre jobban kívánja a férfit. Levetette minden gátlását, és hagyta, hogy a szobájába vezesse John.   Úgy hullottak a ruháik a földre, mint szélviharban az érett gyümölcs. Minden szemérmessége a semmibe veszett, ahogy ott álltak, miként az anyjuk a világra hozta őket. Annyira szabadnak sosem érezte magát, egyetlen előző kapcsolatában sem, mint akkor.   Megtalálta a mennyországot a férfi ágyában.   Úgy érezte, egy tündérmesébe csöppent, és ami a világ legnagyobb csodája, hogy ez pont vele esett meg.   ***  Kathy attól a naptól úgy érezte, mintha a föld fölött járna egy méterrel.  John tökéletes példája volt a megértésnek, gyengédségnek, Kathy elfogadta az időnként előforduló búskomorságát is, már nem faggatta az okáról.   Egy ideig próbálta felvidítani, de hamar rájött, jobb, ha hagyja, hogy magától elmúljon a rosszkedve.   Azért az is kiderült, hogy Johnnak még humora is van. Kathy egyszer adott neki egy fényképet, miközben fél szemmel a tévében futó sorozatot leste. John kötekedően szólt a lányhoz:  –Hogy hívják a kedvenc színészed?  –Richárd.  John bazsalygot, majd a kép hátuljára ráírta: Richárdnak.  –Jó lesz így? – tartotta a lány elé, aki rábólintott, miközben le nem vette a szemét a képernyőről.  –Szóval Richárdnak szántad a fotót? – dugta a lány arcához közelebb.  Kathy ijedten rezdült össze.  –Jaj! Dehogyis! – kapott a fotó után, de azt John gyorsan a zakója belső zsebébe süllyesztette. – Majd megkeresem azt a Richárdot, és átadom neki – kacagott a gondolaton.  Kathy úgy elszégyellte magát, hogy attól fogva nem nézett sorozatokat John jelenlétében.   ***  Kathy egy szerelmes pillantást küldött az alvó férfi felé. Csendben mászott ki az ágyból. Nagyon jól tudta, ha felébresztené Johnt, biztos olyan nyűgös lenne, mint egy kisgyerek. Persze, imádta azt a nyafogós kisfiút is, aki Johnban élt.   Vicces, hogy egy ilyen komoly ember álarca mögött időnként egy kisbaba is megbújik. Olyankor élvezettel kényeztethette, babusgathatta az álomból felriadt szerelmét, bár ő azt nem mindig értékelte. Különösen, ha fáradt volt.  Lábujjhegyen tipegett a fürdőszoba felé. Még menet közben belenézett a fésülködő asztal tükrébe.   Hát igen! Már nem az a jellegtelen lány, mint aki volt.   Vörös hajzuhatag hullott a vállára, fehér arcbőrének tökéletes keretet nyújtva. Ezt a hajszínt John választotta neki. Titokban nagyon félt, hogy is fog ő kinézni más színű hajjal, ám végül nagyon meg volt elégedve vele.  Gondolatai visszakalandoztak a régmúltba.     Maga előtt látta a világ legjelentékenyebb nőjét, saját magát.   Felrémlett a fakó barna haj, a fénytelen szem és a pisze orr, amelyen úgy ült a hatalmas fémkeretes szemüveg, mint egy kétszárnyú ablak. Erről rögtön eszébe jutott, hogy a kontaktlencsét berakja.   Felvillant a kép, hogy mennyire nehezen szokta meg. Örökké a szemüvegét kereste.   Milyen jól estek akkor John szavai.    Azt mondta, a lencse fényt ad a szemének. Majd elnevette magát, és a fülébe súgta, hogy inkább a szemüveg takarta el a szeme csillogását.  Alig lépett ki a mosdóból, amikor meghallotta a halk kopogást az ajtón. Gyorsan ajtót nyitott, hogy a zaj fel ne ébressze a kedvesét.   Sötét képű szobapincér állt ott a kis kézikocsival és a rajta lévő reggelivel. Már vette volna a levegőt a férfi, amikor Kathy jelzett, hogy csendbe legyen.  –Kérem, tegye a nappaliba! – súgta, majd hátat fordított a férfinak. Odalépett a kisasztalhoz, hogy borravalót vegyen ki pénztárcájából.  Furcsa szag csapta meg az orrát, és abban a pillanatban megérezte, ahogy hátulról megragadja a férfi. Arcára kesernyés illatú textildarab tapadt. A szúrós szag egyre erősebb lett. Minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon, de keze, lába ólomsúlyúvá vált és a fény lassan kialudt.  A könyvet itt vásárolhatod meg  E-könyvet itt is beszerezheted: Google  play, Apple books, és más online áruházakban is. 

Vélemény, hozzászólás?